Egy csapat gimissel vonatoztam. Egy ideig az érettségi volt a téma, aztán Kittire terelődött a szó. Kitti nem volt ott, úgyhogy nyugodtan beszélhettek róla. Könyveket lehetne írni arról, mi zajlott le abban a másfél órában a vonaton Kitti körül, de egy mondat volt, ami igazán érdekesnek…

Az irodába menet egy zebránál épp piros volt a lámpa, ahol egy 14-15 éves forma srác és az anyukája várakoztak. A párbeszéd részlet, amit elkaptam, eszembe juttatta, milyen kevéssé hallgatjuk meg a másikat igazán, s eközben milyen szilárdan hisszük, hogy segítünk…